Második fejezet

Még levegőt venni is elfelejtettem. Az sem segített sokat, hogy minden oxigén kővé dermedt a tágas térben, mióta csak belépett. Szent ég, ez a férfi tényleg maga az ördög! Ilyen hatással lenni az emberekre… nem emberi… azt hiszem.

Végül nagyot nyeltem. Főleg mikor Jefferson megrázta a férfi kezét, és valamit magyarázott neki lelkesen, bár a szeme egyáltalán nem erről árulkodott. Látható volt, hogy csak nyomja és nyomja a saját, betanult szövegét. Talán még a tükör előtt is gyakorolta tegnap este? Mondjuk egy ilyen főnöktől én is megrémülnék, és a lehető legtöbbet akarnám kihozni magamból. Vajon mindig ilyen? Mi ez az érzelemmentes kifejezés? Semmi élet nincs a szemében, a kisugárzása viszont erőt és határozottságot áraszt magából. Kirázott tőle a hideg, a szó szoros értelmében.

Akkor tértem magamhoz, mikor Jefferson felém fordította a tekintetét. A férfi már ott állt az asztalfőnél. Mikor ment oda?

 - Mr. Skyfield, ő itt az új asszisztensem, Chantele Roux – magyarázta rám mutatva. – Ő fog segédkezni a projekt hátramaradó részében.

A férfi rám nézett azokkal a merev szemekkel, majd egy halk, nagyon apró sóhajt hallatva le is nézett az asztalra, ahová Jefferson már kiterítette a tervrajzokat. Egyáltalán… valami gesztus, üdvözlési formula? Azt sem hagyta, hogy tisztességesen bemutatkozzam neki. Vagy talán egy újabb púp vagyok a vállalata hátán, amiért fizetnie kell?

A megbeszélés hátralévő részében a Főnök csak bólogatott. Testtartása merev, a szék támlájában támaszkodott könyökével, úgy hallgatta Jefferson prédikációját, aki lelkesen mutogatott valamit a rajzon, majd computeren folytatta a magyarázkodást. Közben én sem voltam rest figyelni Jeffersonra, tekintetem ugrált a főnököm és a rajzok között, de ahogy néha kóbor pillantást vetettem a Főnökre, észrevettem, hogy engem néz, miközben Jefferson szónokol. Ettől sikerült zavarba jönnöm, és rögtön néztem mindenfelé, csak felé nem. Egyik pillanatról a másikra forróság öntött el, főleg a fejemet illetően, és melegem lett.

 - Tökéletes, Mr. Fields. Tetszenek a tervrajzai. – Jó ég! Ez tud beszélni. Teljesen ledöbbentem tőle, ezért sem hallottam, mikor Jeff felém fordult, és mondott valamit.

 - Ezt megismételnéd? – kértem tőle, és kihúztam magam.

 - Egyeztess időpontot a szállítóinkkal. Még a héten kell!

 - Rendben – jegyzeteltem fel a papíromra. Milyen szerencse, hogy az elmúlt napjaimat arra áldoztam, hogy elolvassam Jefferson információit, és megismerjem a vállalat múltját, jelenjét és feladatát. Ami kínos, hogy a Főnökről semmit sem tudok. Még a keresztnevét sem! Megvan a ma esti programom.

 - Végeztünk. – A Főnök hangja nehéz, mint a tömör acél, fenyegető, mintha ő maga lenne Jézus. Na jó, maximum Antikrisztus lehet belőle ezzel a modorral. A szája széle meg sem rezzent egyetlen egyszer sem. Kivéve mikor néha szólt egy szót.

Felálltam, de a papírjaimat szedegetve véletlenül meglöktem a vizes poharat, amely rögtön kiadta magából a tartalmát, egyenesen bele a férfi ölébe. Jó ég! Basszus!

Úgy pattant fel, mintha tűzbe ült volna. A térdére borítottam egy pohárnyi vizet… és ezek után ne rúgjon ki innét!

 - Mr. Skyfield, sajnálom… olyan ügyetlen… vagyok – léptem oda elé zakatoló szívvel, arcomra pedig kiült az aggodalom. Nem mintha érte izgultam volna. Az állásomat jobban féltettem. Ha negatív ajánlólevelet kapok innét, méghozzá ettől a férfitól személyesen, soha többé nem kapok állást.

Az első kezembe akadó anyaggal kezdtem el a térdét simogatni, hogy ne hagyjon a víz olyan mély nyomot, de csak azt éreztem, hogy megmerevedik az érintésemtől, és egy pillanat múlva már a csuklómat fogta, hogy eltolja magától.

 - Köszönöm, ennyi pont elég volt mára – szólalt meg ezúttal sem kedvesebben a hangja, ami arra kényszerített, hogy belenézzek a szemébe. Szinte a torkomban volt a gombóc. Sírnom kell. Nem rúghat ki. Mit jelent, hogy mára ennyi elég volt? Nem veszíthetem el máris az állásomat.

Meg sem mozdult. Nem próbálta eltüntetni a víz által hagyott nyomot, csak fogta a csuklómat.

Végül elengedett, és Jefferson felé fordulva biccentett egyet. A szőke nő oldalán vonult ki, kezeit nadrágjának zsebébe mélyesztve.

Becsukódott a tárgyaló ajtaja. – Figyelmesebbnek kell lenned, Chantele. – Jeff hangja feszült, de kedves.

 - Most kirúgott?

 - Dehogy! Azt ő egészen… máshogyan adta volna tudtodra.

 - Nem akartam, véletlen… véletlen volt!

 - Tudom. Ne gondolj erre! – helyezte tenyerét a vállamra.

~*~

Nyugtatott a tény, hogy a nap végéig nem érkezett egy papír, amelyben a Főnök felmond nekem. Délután fél hatkor indultam haza, kikapcsoltam a gépet, amelyet a megbeszélés után folyamatosan használtam. Jefferson a kezembe nyomott egy csomó elintéznivalót. Azt hiszem azért, hogy elvonja a figyelmemet a történtekről, de ha ez volt a cél, hát csúfos kudarcot vallott. Ideg táncolt a gyomromban, amikor csak eszembe jutott a mozdulat, és az, ahogyan a Főnök felpattant.

Jefferson már hazament, ahogyan az emeletről szinte mindenki, de én nem kapkodtam el végezni a feladatommal. A New York-i éjszaka hamarosan leszáll, és ahogy a liftet vártam, feltűnt, hogy mennyire rémisztő ez az épület, ha kezd sötétedni. A fenti jelző hozta tudtomra, hogy egyre közelebb van hozzám a lift, majd végül nyílt az ajtó, és be tudtam lépni rajta. Senki nem volt a közelben rajtam kívül.

Türelmesen vártam, hogy a földszintre érjek, de a lift hamarosan ismét megállt, és a kinyíló ajtó mögött megláttam felbukkanni a Főnököt. Kirázott a hideg tőle.

Nem zavartatta magát, ám ekkor már nyoma sem volt a merev, acélkemény férfinak. Inkább fáradtnak tűnt.

Beszállt mellém. Alig pár centi választotta el kettőnk vállát, a zavarom pedig kezdett kiütközni rajtam. Úgy éreztem, meg kell szólalnom.

 - Sajnálom a kis balesetet, Mr. Skyfield.

 - Nem történt semmi, Chantele. – Jó ég, megjegyezte a nevem! Tehát figyelt, mikor Jefferson bemutatott neki. Most jutott el a tudatomig, hogy eddig még nem is láttam egyedül, csakis a szőke szilikonheggyel.

Kínos csend. A kezei ugyanúgy a zsebébe süllyedtek, akárcsak az enyémek, és szinte könyörögtem a liftjelzőnek, hogy érjünk már végre arra a rohadt földszintre! Miért nincs itt elég oxigén? Meg fogok fulladni. És az illata… ez az átkozottul szexi illat! Ehhez foghatót sem éreztem még soha. Főleg Daniel után. Neki sosem volt ennyire vadító illata.

Türelmet erőltettem az arcomra, de ahogyan a légzésem felgyorsult, valószínűleg elárulta rólam, hogy egyáltalán nem érzem jól magam a közelében. Annyi gondolat keringett a fejemben, de annyi. És mintha teljesen tudatában lenne annak, hogy ezt váltja ki belőlem. Van egy olyan érzésem, hogy ha a hazaérkezésem után egy kicsit utánanézek a férfinak, először azt fogom megtudni, hogy egy szoknyapecér. Nem hiszem, hogy meleg. Azt már észrevettem volna. Azt hiszem.

 - Láttam a munkáidat. – A szemeim némileg kitágultak. Egyrészt, letegezett engem. Álmomban sem gondoltam volna. Másrészt hol látta az én munkáimat?

Kiolvashatta szememből a kimondatlan kérdést. – Az életrajzod. Tökéletes diplomamunka egy olyan vázlattal, melyhez foghatót még soha nem láttam.

 - Köszönöm. – Csak ennyi fért ki a torkomon.

 - Nincs mit. – A felelete könnyed volt, de erre nem tudtam most koncentrálni. A hangja, ahogyan társalog velem… mintha nem ő lett volna, aki levegőnek nézett engem délelőtt. Bicskanyitogató.

Az ajtó végre kinyílt. Van Isten!

 - Tudod, Chan…

 - Jó éjt, Mr. Skyfield! – bukott ki belőlem úgy, mintha egy robot darálta volna le ezt a szöveget, azzal sem törődve, hogy félbeszakítottam őt. Csak menni akartam.

Készültem átlépni a lift kapuját, de erős ujjak markoltak rá karomra, és visszarántottak. A lift ajtaja visszacsukódott, a férfi ott állt a vezérlőpult mellett, és megnyomott egy izét. Tényleg megállította a liftet?

 - Egyetlen egy dolgot tanuljon meg rólam, Miss Roux. – Hová tűnt a tegezés? – Nem tűröm, ha faképnél hagynak, miközben még beszélek. – Keze szorítása még inkább erősödött csuklómon. Hangja sziszegő. Dühös. Tekintetével majdnem szétéget, és hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam. Azon kívül, hogy érzékeltem, hogyan válik fátyolossá a tekintetem. Megijesztett. Mi a francot akar velem csinálni?

Magam sem tudom, honnan jött elő belőlem az, ami ezt követően történt… eleinte csak azt hittem, képzelem a szavakat, de rájöttem, hogy ki is mondtam őket. – Ön pedig szintúgy tanuljon meg rólam egy apróságot, kedves Mr. Skyfield. – Kihangsúlyoztam a kedves szót. – Elég volt a magához hasonló, erejüket fitogtató, töketlen barmokból! – Sejtésem sem volt, hogy ezek a szavak szerepelnek a szókincsemben.

 - Nem tudom, miféle játékot játszik, de nem leszek benne a partnere. – Adrenalin. Igen, ez biztosan az.

Kirántottam a kezemet szorításából, és megnyomtam azt a gombot, amit ő az előbb.  – A legjobbakat! -  Már semmi nem tartott vissza. Kiléptem. Magam mögött hagytam egy döbbent senkiházit. Vajon mikor osztották ki utoljára? Számomra jelenleg ő nem a nagybetűs Főnök volt. Csak egy férfi, akinek akkora hatalom van a kezében, hogy úgy érzi tőle, bármit megtehet. Hát nem. Velem nem. És ha ezek után tényleg kirúg, hát tegye meg.

~*~

Mintha az éjszaka egy másodperc alatt eltelt volna. Jemma hagyott egy cetlit, hogy átugrik a bátyjához éjszakára, miután az három hónap után hazajött Párizsból. Eléggé döbbenetes kettejük kapcsolata. Szorosabb bármely más emberi kapcsolatnál. Mégis bajban voltam… Jemma-n kívül kivel tudnám megbeszélni ezt az egész problémát? Történetesen egy rohadt jóképű senkiházival kapcsolatban, aki úgy megszorította a csuklómat, hogy még mindig éreztem, ha megmozdítottam.

Előhúztam a laptopot, az ölembe fogtam, és miközben belekortyoltam meleg teámba, a keresőbe bepötyögtem az új munkahelyem nevét.

Rögtön kidobta a cég honlapját, és lelkesen kezdtem böngészni rajta.

 - Szóval Adrian Skyfield vezérigazgató – ízlelgettem a nevét összeszűkült szemekkel. Csupa mese habbal az egész életrajz, ami megtalálható róla a cége honlapján. De legalább megtudtam, hogy harminchárom éves.

Ezúttal a nevét írtam be a Google-ba. Mindent tudni akartam erről a csendes gyilkosról. Hm, közel egy millió találat. Szép teljesítmény. A kérdés csupán, hogy miről híres… vagy inkább hírhedt ez a férfi.

A szemem is kitágult, mikor megpillantottam, hogy legalább két tucat alapítvány lelkes támogatója, köztük több olyan szervezeté, amely a bántalmazott nők és gyermekek védelmét garantálja. Sajátja is van. – Áh, ez a liftben nem tűnt fel. - Ez a kissé epésre sikeredett.

És a cikk szerint két milliárd dollárja van, amely évről évre növekszik. Tizennyolc éves korában örökölte meg apjától a Skyfield Industries-t, amely akkoriban a csőd szélén állt. Ő fellendítette, és azóta nyereséges céggé tette. A kapcsolata megszakadt a testvéreivel és az anyjával, miután az apja meghalt. Majdnem kiugrott a szívem a torkomon, főleg mikor még jobban elmélyültem a történetben, és megláttam egy szót. Adoptáció. Örökbe fogadták tíz évesen. Azelőttről nincs róla semmiféle adat, ahogyan fénykép sem.

Fénykép! A képek, amelyek róla sorakoztak a képkeresőben… különböző alapítványok pénzgyűjtő estjei. A pokolba, a fekete szmoking is rohadt jól áll neki. Aztán ő az árva gyerekekkel, akiknek szeméből árad a Főnök irányába érzett tisztelet és szeretet. A kép címén még magam is elérzékenyültem, bár inkább a gyerekek miatt. „Az Adrian Skyfield által támogatott St. Jules Árvaház átadása”.  

 - Hát… ez mind szép és jó. De elérted, hogy a hátam közepére se kívánjalak, te arrogáns senkiházi.

~*~

 - Jefferson, hoztam kávét! – sétáltam végig a folyosón, a hangom pedig tükrözte, hogy még álmos vagyok. Lelkesen vágtatott ki az én irodámból. Jézusom, mit keresett ő ott?

 - Elég gyorsan berendezkedsz, nem gondolod? – Vigyora szinte szétégeti a retinámat, majd átad egy borítékot, és elveszi tőlem a kávéját. Szinte rögtön odébb slisszol és eltűnik a saját irodájában, kétségek között hagyva engem. Semmit sem értek.

Az irodámba lépve azonban minden kitisztult. Az ablak, amelyen keresztül tegnap még láttam a Skyfield Industries másik épületét, be lett borítva virágokkal. Eleve sok volt itt a cserepes növény, de most… fehér és vörös rózsák tömkelege zúdult a tekintetem elé. Láttam Jeff vigyorát az irodája ablakán keresztül, az én reakciómat figyelte, szájával pedig a „boríték” szót formálta.

Ekkor jutott eszembe, hogy még meg sem néztem. De volt egy olyan sejtésem, hogy Daniel keze van a dologban. A gondolatra megforgattam a szemem, miközben újra és újra beszívtam a rózsák émelyítően édes illatát.

A boríték csupán egyetlen egy rövid üzenetet foglalt magába. Valószínűleg a virágokkal érkezett.

Gyönyörködj bennük úgy, ahogyan én gyönyörködöm benned.

A.

Ösztönösen éreztem, hogy fel kell néznem, és elakadt lélegzettel vettem tudomásul, ki küldte nekem a legalább nyolctucatnyi virágot. Főleg hogy ott állt a szemközti épület átlátszó üvegablaka mögött. Az üveg lehetővé tette, hogy egész testmagasságában látszódhasson. A háttérben egy tárgyalóterem húzódott meg. Engem nézett és… mosolygott. Adrian Skyfield mosolygott!